Érvek helyett magányos magamutogatás

 

Városliget Város Vár címmel a Magyar Urbanisztikai Társaság tegnap délután, kora este meghívott előadók segítségével igyekezett több szakma szemüvegén keresztül érdemi vitát folytatni a Városliget jövőjéről. Ha nincs ott az LMP-ből asszonyverés gyanúja miatt kizárt, most éppen Civil Zuglós Várnai László, akkor talán el is érték volna céljukta. De ott volt. (Erről picit később).

A FUGA apró kiállító termét hamar megtöltötték vendégek, jórészt ifjú egyetemisták és az építész szakma képviseltette magát, akiket a kíváncsiság mellett az igényelhető 1,5 kreditpont is a rendezvényre vonzott.

Körmendy Imre elnök bevezetője után rövid 10-15 perces előadások következtek, amelyek igyekeztek más és más szakterület felől körüljárni a témát. Voltak érdekes információk a Városliget történetéről is, de a több mint két és fél órás időtartam alatt lényegében a korábbi kritikákat ismételték el a hozzászólók.

IMG_7711.jpg

Az előadók részéről a Liget Budapest Projekt ellen elhangzott leggyakoribb érv – a vélt csökkenő zöld felületek mellett - az volt, hogy miért kell egy helyre koncentrálni ennyi múzeumot, és miért nem Budapest jórészt peremvidékén fekvő elhanyagolt, használaton kívüli épületeiben, tereiben kerülnek szétszórásra, úgynevezett barnamezős beruházásként. Nem vitatva az előadók szakértelmét, de talán ideje lenne a szakmának túllendülnie ezen a kérdésen. Egyrészt egyáltalán nincs semmi garancia arra, hogy a múzeumok decentralizált elhelyezése valóban képes újra életet lehelni egy környékbe (lásd Nemzeti Színház), másrészt számos nemzetközi példa mutatja, hogy a múzeumok koncentrált elhelyezése igenis működőképes lehet, meghatározva a város arculatát. Itt érdemes megjegyezni, hogy ehhez a múzeumok jelenlegi gyűjteményeit át kell gondolni, hogy hosszú távon is képesek legyenek fenntartani az érdeklődést.

El kell fogadni, hogy a helyszín adott és inkább arról kell(ene) beszélgetni, hogyan tudjuk a kulturális célokra emberemlékezet óta nem látott forrásokat úgy elkölteni, hogy a liget visszanyerje közparki funkcióit szimbiózist alkotva a körülötte létrejövő múzeumokkal. Erre igyekezett választ adni Albrecht Ute prezentációja, aki a fővárosi képviseletében bemutatta a készülő városligeti szabályozás sarokpontjait megerősítve, hogy a zöld felületek aránya a korábbi 61 százalékról 65 –re  (valós zöld felületről van szó, nem épület felszínről), míg a beépíthetőség 7 százalékban maximalizálódik. Többször elmondta, hogy minden ágáló megértse: a beruházás meg fogja őrizni a liget növényvilágát, különös tekintettel az itt elhelyezkedő ősfákra. Egyedüli kivétel a Nemzeti Galéria helyszíne, amely a PECSA helyét foglalja majd el, itt le kell majd csípni egy picit a zöld felületből.

IMG_7733.jpg

Az rendezvényt a kritikus, de kulturált hangnemű előadások jellemezték, egészen a végéig, amikor is Várnai László zuglói önkormányzati képviselő égve a tettvágytól belekezdett politikai performanszába, és aláíró íveket osztott a Városliget megmentéséért. Egészen kínos és méltatlan jelenet volt, a szervezők is szóvá tették, hogy nem ez volt a rendezvény célja. Ráadásul ezzel az amúgy legitim érvekkel érkező, párbeszédben reménykedő előadókat hiteltelenítette el. Nehéz elhinni neki, hogy a budapestiek (zuglóiak) érdekeit képviseli. Sokkal inkább tetszett a magamutogató fontoskodása saját politikai pecsenye sütögetésének.

Azért bízunk abban, hogy a június 12–én folytatódó partneri egyeztetés segíti a feszkók enyhítését. A Főváros részéről mindenesetre érzékelhető a szándék, a megfontolandó kritikákat már be is építettek a koncepcióba.

Tényleg, most komolyan: miért akkora baj, hogy egy kultúrváros jön létre a városban? Kevesebbek, vagy többek leszünk-e általa?

Szerintem…

Hátha erre is választ kapunk nemsokára.

 

IMG_7738.jpg

IMG_7725.jpg

IMG_7716.jpg

IMG_7740.jpg

Fotó: Bono

 

8
http://lizse.blogstar.hu/./pages/lizse/contents/blog/12487/pics/1431948983_800x600.jpg
Baán László,Civil Zugló Egyesület,Főváros,Hír,Liget Budapest,Magyar Urbanisztikai Társaság,Városliget
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 8 db hozzászólás érkezett!
Breki válasza: Pápai Bianka bejegyzésére 2015-06-06 00:35:20
A Liget maradjon Liget! Ide semmilyen múzeum nem kell. (Van kettő a Hősök terén) Az egymás mellé tett múzeumok különben is inkább rontják, mint javítják a hatást. Aki kíváncsi rájuk (a turisták 5-6%-a) azok majd beutazzák a várost és közben Budapesttel is megismerkednek.
Viszont a legszemérmetlenebb hazugság, hogy a beépítés nem csökkenti, hanem növeli a zöld felületet. Ez csak akkor lenne "igaz" ha zöldre mázolnák az épületeket.
Válaszolok
Breki 2015-06-06 00:28:34
Nem tudom milyen fajtájú vad kutyákat (pitbull?) kellene beereszteni azokra az értekezletekre ahol a Liget beépítését megszavazzák. Lehetőleg még a szavazás előtt, hogy szétkergessék Baánt és társait.
Válaszolok
Rumini 2014-06-04 18:36:53
Szegény Várnai, úgy vicc ahogy van. osztogatnak vagy fosztogatnak, neki majdnem mindegy, csak valamivel a középpontban lehessen... most épp ez ellen lehet tiltakozni, hát rajta nem fog múlni!
Válaszolok
rexmajestic 2014-06-04 16:12:46
Várnai a pofonokat osztogatja, Várnai az aláíróíveket osztogatja...

Ha a beruházás 65 százalékra növeli a zöld felületek arányát, akkor most Várnai a zöld felületek növekedése ellen gyűjt aláírásokat?

Úgy látszik a saját kérdőívének is adott egy pofont:)
Válaszolok
Monet. 2014-06-04 14:57:02
Engem az érdekel leginkább, hogy mi lesz az új és a régi múzeumokban. A Liget elleni tiltakozások kereszttüzében ez a téma mintha egy kissé margóra került volna, mintha a fáktól nem látnánk az erdőt. A hazai múzeumok nem nyújtanak túl nagy felüdülést, de az is lehet, hogy nem tudják jól kommunikálni a saját gyűjteményüket, ezt nem tudom. De mitől lesz jobb például a Néprajzi Múzeum, ahol az egyetlen csábító kiállítás évek óta a World Press Photo?
Válaszolok
Rumini 2014-06-04 14:42:20
Értem én a tömeget egy ilyen rendezvényen, hiszen fontosak a kreditpontok... de eddig hol voltak? miért nem reklamáltak, hogy az általuk oly nagyrabecsült liget hogy finoman mondjam elég szakadtan néz ki... soha semmit nem tettek, csak most hirtelen reklamálnak, fórumoznak, osztják az észt. Kérdem én, amikor azt mondják, hogy elhanyagolt, lepusztult épületekbe menjenek a múzeumok, akkor a pecsáról mit gondolnak? az mi ha nem elhanyagolt? tett érte valaki valamit vagy megvárják amíg magától összedől? nagyokosok, miért nem csináltatok eddig ott semmit? és a pályázatra is bárki pályázhatna, nyitva az ajtó, mire vártok???
Válaszolok
HertelendiKarcsi 2014-06-04 13:26:53
A zöldek a fákat védik, a civilek a focipályát (és a fákat), a magyar építészek úgy általában mindent védenek, de közben meg kiderül, hogy nem lesz kevesebb zöld, és focizni is lehet, és az építészek meg örüljenek, hogy a sok rettenetes állapotban lévő épület eltűnik és lesz helyettük új és más. Budapesten az elmúlt évtizedekben alig épült bármi, egy kezemen meg tudnám számolni, hogy építészetileg melyik az (a kettő), ami izgalmas is. Remélem, a ligetben nem unalmas, silány épületeket fogunk látni.
Válaszolok
Pápai Bianka 2014-06-04 13:03:05
Nem magyar jelenség, hogy tiltakozunk az újítások ellen. Mert amit megszoktunk, azt ismerjük, azt szeretjük, nem kell más. Gyanakodva nézzük a változásokat, mert csak egyre rosszabb lesz minden, ráadásul biztos, hogy a csókosok megszedik magukat megint, mert mifelénk ez így szokás. Úgy tudom, a nemzetközi építész szakma is rámozdult erre a projektre, szerintem tuti nem azért, mert ciki lenne megnyerni és megcsinálni. Kíváncsi vagyok, hogy ki fog nyerni és milyen szempontok szerint dönt Baán úr és csapata a rengeteg jelentkező közül. Egyébként tudja valaki, hogy kik jelentkeztek?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?