Népszavazás a Ligetről – Tényleg kell ez?

Karácsony Gergely zuglói PM-es polgármester biztos nagyon boldogan tölti az ünnepeket, hiszen sikerült elérnie, hogy a fővárosi választási bizottság jóváhagyja népszavazási kérdését a Liget-projekttel kapcsolatban. A kérdés így hangzik: “Egyetért-e Ön azzal, hogy a városligeti építési szabályzat ne tegye lehetővé új múzeumi épületek építését a Városligetben?”.

Számára ez nagy siker, csak az a kérdés, hogy miért? A magyar ugyanis egy olyan nép, ami fél a változásoktól és inkább ragaszkodik a jól megszokott dolgokhoz. Így volt ez akkor is, amikor sok-sok évvel ezelőtt megépült a Vajdahunyad vára, a Széchenyi fürdő vagy az Állatkert. És így van ez most is, amikor egy olyan terv megvalósítása indulna, amihez foghatót rég nem látott a főváros.

Ismétlés a tudás anyja alapon leírnám újra, miről is szól a projekt. Megújul a Városliget mára igen csak elhasznált zöldje, felújítják a játszótereket, épülnek új sportpályák és kivilágított futókör, megnyitják a Szépművészeti régóta bezárt tereit, illetve az Állatkert kap egy Európában egyedülálló csarnokot. Ezen kívül épül még pár parkolóház is, hogy eltűnjenek a Ligetben parkoló autók ezrei, melyek szintén nem növelik a parkba látogatók esztétikai élményét. Ezek így nem hangoznak rosszul, igaz?

Na de a beépítés! – kérdezhetik sokan. Na beépítés, az nem lesz. Jelen állás szerint három új múzeum és egy színház kerül majd a Ligetbe. A Néprajzi Múzeum és a Városligeti Színház épülete az Ötvenhatosok terén fog állni, ami jelenleg egy betontenger, sok parkoló autóval. A Magyar Zene Háza az egyhagyatott Hungexpo irodák helyére kerül. Az Új Nemzeti Galéria, pedig a Petőfi Csarnok helyét veszi át, ráadásul (a mérettől való félelmeket eloszlatva) az eredeti tervhez képest 20%-kal kisebb alapterülettel, hiszen a Ludwig Múzeum nem költözik bele.

Arról talán nemis érdemes beszélnem, hogy ezek az intézmények megérdemlik, hogy végre olyan épületeket kapjanak, amik eredetileg is múzeumnak épültek, nem bíróságnak, vagy királyi palotának. Így tudnak majd a múzeumok 21. századivá válni, amivel olyan élményt kínálnak a látogatóiknak, mely versenyképessé teszi őket a szabadidőtöltés modern formáival szemben is.

Mindezeken felül felbontják és lekeskenyítik azokat a parkot átszelő, nagyméretű betonutakat, melyek teljesen feleslegesen veszik el a területet a növényektől. Így nő majd mindennel együtt a zöldfelület a mostani 60-ról 65%-ra. Látható tehát, hogy nem a Városliget lerombolása, hanem megújítása a cél. Az, hogy a most igencsak elhasználódott állapotban lévő park visszanyerje régi fényét, és közben folytassák a hagyományt, amely az ezredforduló óta kultúrális intézményeket telepít a Ligetbe és környékére.

Ez lenne olyan rossz? Én nem hiszem. És szerintem Zugló polgármestere sem. Ha Ő lenne hatalmon, biztosan támogatná a tervet. Dehát ellenzékben van, ezért mindenáron elleneznie kell. Nekünk meg nem kell hozzá csatlakozni, hanem merni kell elindítani ezt a fejlesztést.

http://lizse.blogstar.hu/./pages/lizse/contents/blog/23402/pics/14512276773724592_800x600.jpg
Karácsony Gergely,Liget Budapest Projekt,Népszavazás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?