Gyurcsány embere a hazudós ligetvédő

Napokban volt hír, hogy a rongálás közben előállított ligetvédőnek intézkedés közben eltörték a vállát. Később orvosi vizsgálatok igazolták, hogy kutya baja, nyilván a hisztéria keltés és a dramatizálás miatt hazudott, de hamarabb utolértek, mint a sánta rókát. Pedig a mai valasz.hu cikkből kiderült, hogy a legjobbaktól tanulta a műfajt. 

A szóban forgó hölgy Sebestyén Eszter, aki nem más mint az MSZP-frakció sajtóosztályának egykori vezetője, és a megboldogult Gyurcsány-kabinet volt stratégiai tervezője. Azt hiszem innen már nem is kéne folytatni az írást, de azért megteszem, mert különösen amatőr volt a hölgy. 

A sajtó természetesen felkapta a drámát, rendőrség pedig közleményben reagált a hisztijére: a vizsgálatok során csontsérülést, illetve törést  nem diagnosztizáltak. A 444 megkereste Eszterünket, aki letette a nagyesküt, hogy papírokkal tudja alátámasztani a sérüléseit. De hozzátette még, hogy nem is biztos, hogy a rendőrök hibája, mert van egy gyerekkori vállsérülése és lehet, hogy az rakoncátlankodik. 

Kisvártatva el is küldte az ambuláns papírjait, amiben feketén-fehéren az áll: „Az elvégzett rtg-felvételen a glenoid felrő-elülső [sic!] pereme mellett apró, kb 6-8 mm-es lekerekített csontfragmentum látható, feltehetően korábbi sérülés maradványaként. Egyéb friss törés, csontsérülésre utaló jel nem látható” 

Tehát nem bontotta ki az igazság minden részletét, vagyis kőkeményen hazudott. Ennyit a politikán felül álló ligetvédőkről, akik mint a mellékelt ábra is mutatja ha kell hazudnak, szétrongálják az építési területet, megakadályozzák Magyarország egyik legnépszerűbb múzeumának a megújítását, börtönnel fenyegetik meg a munkásokat és lámpavasra húznák a miniszterelnököt. 

De most már legalább tudjuk honnan fúj a szél. 

http://lizse.blogstar.hu/./pages/lizse/contents/blog/28328/pics/14673675665332223_800x600.jpg
Gyurcsány Ferenc,Hír,Ligetvédők
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?