Ligetvédés takaréklángon

Elszállították a Közlekedési Múzeum mellett hosszú-hosszú idők óta posztoló lapátkereket. Szakszerűen, szépen, csendben, ahogyan azt kell. Hogy miért is érdekes ez? Szimbolikus esemény, hiszen a liget megújulását akadályozni próbáló emberkék elsőként ehhez láncolták oda magukat, aludtak ott napokig, időlegesen megtorpedózva a Közlekedési Múzeum műtárgyainak elszállítását és az öreg, romos épület bontását. Most viszont se egy országvédő, se egy ligetvédő nem termett ott. Kifulladt volna a mozgalom? 

Úgy tűnik igen, vagy legalábbis takaréklángra váltott az időközben már a kormány buktatását is pajzsra tűző ligetvédők aktivitása. A másik árulkodó jel a fáradásról, hogy az Állatkerti körúton megkezdődött az új pavilonok építése munkagépekkel, kordonokkal, de sehol egy géphez láncolás, sehol egy Bob Marley hamisítvány. Ugye itt - mint arról korábban is beszámoltunk - ledózerolták a rozsdás, csúf, válogatott gagyikat kínáló bódékat, helyettük pedig korabeli tervek alapján készülnek a park nívóját is emelő apró üzletek (kávézó, cukrászda stb.). Szóval összefoglalva a projekt elemei haladnak előre, ráadásul zökkenőmentesen. 

Mindjárt odaláncolom magam, csak még hunyok egyet

De hova lett a Ligetvédők Dombi Tibor energikus elfutásait idéző lendülete? Ugyan (szerencsére) nem látunk bele a lelki világukba, de egy biztos: a lélegeztető gépen tengődő ellenzéki párt-fragmentumok noha megvizsgálták a Ligetvédők ügyét, de hosszas mérlegelés után jól láthatóan rájöttek, nem parkfelújítás és múzeumépítés megakadályozásával fogják elhelyezni a repedéseket a Nemzeti Együttműködés Rendszerén, de az még saját maguk újraépítéséhez sem megfelelő kiindulópont. Így hát szépen, lassan kihátráltak, mint Galambos Lajos az energiaiparból. Maradtak még ugyan helyi LMP-s, PM-s, P-s politikusocskák a ligetvédők körül sertepertélni, de jól láthatóan az országos ellenzék nem tudott és nem is akart mit kezdeni a Liget ügyével, pláne nem kitermelni egy, a Millához és a Szolidaritáshoz hasonló konkurens entitást. 

Mindezek mellett a korrekt, tényszerű, minden álláspontot bemutató újságírásról elhíresült 444 pedig annyira túltolta a nyáron a Liget Projekthez kapcsolódó híreket, hogy teljesen elinflálta azok hírértékét, a többségnek egyszerűen sok volt már, így a ligetvédők médiajelenléte is apadni kezdett, ami mára szinte teljesen el is tűnt. Ehhez párosulva nyilván demoralizálólan hatott a csoportra, hogy bármennyire is igyekeznek, nem tudnak tartósan eredményeket elérni, a bontási munkálatok haladnak, a csendes többségnek pedig egyáltalán nem érthető, hogy miért védenek romos, ocsmány épületeket egy parkban. 

Nekik már nyomuk sincs

Hogy mi következik ez után, azt nehéz megmondani. Mindenesetre csak reménykedni lehet abban, hogy a Ligetvédő barátaink a kifulladás megoldásaként nem a radikalizálódás új szintre emelését választják, hanem belátják, hogy sokkal célszerűbb valamilyen intézményesített formát felvéve az asztalra tenni a javaslataikat, mint sem a lövészárokban hősi halált halni. 

 

1
http://lizse.blogstar.hu/./pages/lizse/contents/blog/29847/pics/14725546286857428_800x600.jpg
Hír,Liget Budapest,Ligetvédők
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Peter 2016-08-30 21:31:47
A zsidók "túltolták a biciklit".
Szerencsere gyakan túljátsszàk és elbasszák a "geciskedéseiket"..
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?