A madarak és a fák is repülnek a Városligetben

Noha a múlt héten egy bizonyos sárga, de annál szebb fazonú hajjal bíró úriember némileg tematizálta a sajtót (úgyis mint amerikai elnökválasztás), a Városligetben attól még nem állt meg az élet, sőt! Két fontos eseményről is meg kell emlékeznünk, amelyek egy picit előre is vetítik kicsiben, hogy mire számíthatunk a parkot átfogóan megújító Liget Budapest Projekt végeztével. 

Ahogy arról már többször is énekeltünk, az állatkerti körúton ledózerolták a kínai játékipar koronaékszereit árusító bódékat, és a gasztronómiai bravúrokkal (bécsis zsömle) operáló egykori BSZKRT (BKV-előd) épületet, hogy a helyükre Feszl Frigyes eredeti tervei alapján meseszép pavilonokat húzzanak fel, nem kis minőségi ugrást hozva a parkba. Ezek ugye teljes valójukban sosem épültek meg egészen mostanáig, így ez egy igazán szép adózás a Liget hagyományainak oltárán. Ahhoz azonban, hogy ezt végrehajtsák három darab fát néhány méterrel arrébb kellett ültetni. Közülük egyet azonnal át lehetett telepíteni, de a másik kettő sajnos olyan rossz egészségügyi állapotban volt, hogy először el kellett őket szállítani egy faiskolába rehabilitációra (nem vicc, ez a szakkifejezés) amíg megerősödnek, de utána visszakerülnek a ligetbe. A pótlásukról azonnal gondoskodtak és életerős, hasonló méretű előnevelt példányokat ültettek az építési területre, akik, köszönik szépen, jól vannak. Az akció egyébként a képek tanúsága szerint igen látványos volt, hiszen nem minden nap látni vízszintesen „repülő” fát, akit egy hatalmas kanalas gép gyengéden függőlegesbe fordítva a tápanyagokkal előkezelt kráterbe helyez. Ez is bizonyítja, hogy a nagy hiszti ellenére nincs semmi ördögi a fák mozgatásában, amennyiben szakszerűen, a megfelelő előkészületek mellett végzik azt. Garancia erre a német Opitz cég, akik a Városliget Zrt. tájékoztatása alapján már 50 éve a szakmában vannak, 1 millió sikeres faátültetéssel a referencia listájukon. 

A másik esemény már a péntekre datálódik: a Királydomb szomszédságában most már madárbarát tanösvény is van. Ez egy tíz tablóból álló, látványos tájékoztatási felület, amelyekből rengeteg érdekességet lehet megtudni a parkban élő madarakról, és a kalandos kedvűek tanácsokat is olvashatnak a szárnyasok megfigyeléseihez. Aranyos gesztus volt, hogy az eseményre meghívtak rengeteg kisdiákot a környező iskolákból, akiket az Állatkert dolgozói egy sünivel, egy kormoránnal és több ligethonos kismadárral vártak.

Az átadóhoz kapcsolódóan ötven darab odút is elhelyeztek a parkban, hogy segítsék a télen itt maradó fajok életét. Az egész program lényege, hogy felhívja a figyelmet a Városliget igencsak gazdag természeti kincseire (eddig 123 fajta megjelenését dokumentálták a parkban), és tájékoztatást adjon arról, hogyan is őrizhetjük őket meg. Arra biztatunk mindenkit, hogy aki teheti, látogasson ki a porontyokkal a Lizsébe és időzzön el egy picit a táblák között, mi már láttuk, megéri.

A Ligetvédőket meg arra, hogy bátran írjak meg nekünk, ha ezzel is van valamilyen gondjuk, bajuk.

Fotók: Liget Budapest facebook oldal

Címkék: Hír
http://lizse.blogstar.hu/./pages/lizse/contents/blog/31738/pics/14792313649519912_800x600.jpg
Hír
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?