Lizsé újratöltve – elindult a megvalósítás

Szeptember 15-én átadták a budapestieknek a Liget Budapest Projekt által kiírt Mi Padunk – Mi Placcunk pályázat pályamunkáit – azaz a Városligetet övező kerületek iskolásainak padfestményeit.  Erre több mint száz pályázat érkezett, amelyekből 53 valósult meg.  Baán László, a projekt miniszteri biztosa, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Kovács Dániel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója, az ötletpályázat zsűri tagja tartott sajtótájékoztatót az eseményről, s amely során az utolsó, „mi Ligetünk” padot is kihelyezték a Ligetbe. Így elkészült az egy pad – egyesített műalkotás mint szimbólum.

Baán László beszélt arról, hogy ez a gesztus jelképezi azt is, milyen típusú Ligetet szeretnének – a Városliget Zrt. online ötletpályázatára bárki jelentkezhet újító ötleteivel.  A kreatív diákok és tanáraik számára pikniket szerveztek az esemény megünneplésére.

1.png

 Jelen volt Mozsár István, a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a városligeti projekteket megvalósító, operatív szakasz a Zrt. feladata, ahol az év végi Park pályázat lesz majd igazán érdekes. Ésszerű és hasznos átalakításokat terveznek: még nagyjából 100 szemetest telepítenek, a Városligeti tó megtisztítása már megtörtént, a felújított napozópadok is készen vannak, a továbbiakban pedig még 2-3 hidrobiológiai vízforgató berendezést – nem hagyományos szökőkutat – készülnek üzembe helyezni az ősz folyamán. Megoldják a járdák szakadásait, roncsolódásait a babakocsisok és a biciklisek, görkorisok és tűsarkúban közlekedők örömére, megoldást keresnek a kutyások és a kutyátlanok közti súrlódások csillapítására, továbbá várják a lakosság további ötleteit is. A teljes vertikum több száz javaslat alapján alakul majd ki.

2.jpg

A Ludwig Múzeum és a Nemzeti Galéria új pályázati kiírást igényel, tehát kétfordulós lesz a pályáztatás. Eddig 140 mű érkezett a kiírásra, ezt fogják szűkíteni a legjobb építészeti ötletek összegzésére. 10-15 pályamunkából fognak végül választani október közepén, és a tervek szerint márciusra lesznek meg a konkrét elképzelések.

A Szépművészeti Múzeum február 15-ével – a Rembrandt-kiállítás végével – zár be, ekkor kezdődnek meg itt a konkrét munkálatok. A múzeumi anyag átmenetileg a Nemzeti Galériába költözik.

3.jpg

S ha mindezt megígérték, és egy részét már meg is valósították, miért is ne hihetnénk a további ígéretekben, nevezetesen, hogy a zöldfelület növekedni fog, hogy valóban rendbe teszik a lestrapált múzeumokat, újakat is átadnak a nagyközönségnek, sőt új múzeumtípust, társadalmi múzeumot avatnak,hogy folytatják a Városligeti tó felújítását, egyszóval takaros közparkká varázsolják a jelenleg meglehetősen elhanyagolt Lizsét – és abban, hogy minden beruházás akár 10 éven belül megtérül?

 4.jpg

Ezeket a cikkeket olvastad már?