Városligeti könyvajánló 2. rész

Az Állatkert már a Kiegyezés előtt, 1866-ban megkezdte működését. Eredeti formájában kulturális intézmény, és nemcsak idehaza ritka, egzotikus állatokat járt ide megcsodálni Pest humán élővilága – például Sissi királyné közbenjárására kapták meg a zsiráfot a schönbrunni állatkerttől –, hanem idegeneket is. A kor szokása szerint etnográfiai és antropológiai jellemzőiket tekintve szokatlan, távoli népek, bennszülött afrikaiak és távol-keletiek járták szervezetten Európát, az állat- és emberkertekben lehetett találkozni velük; itt élték hónapokig a maguk különös életét a rács, a korlát másik oldalán, ez volt a pénzkeresetük. Számunkra bizarr, de ekkoriban teljesen elfogadott és hétköznapi ez a fajta látványosság. Itt lakott Jónás, a víziló, aki olyan népszerű volt, hogy szerepelt a telefonkönyvben. Az állatok jó része szabadon járt-kelt az Állatkertben. Elefánt hátára ültették a gyerekeket, aki körbesétált velük, máskor kis szekereket húztak pónik és szamarak hasonló céllal. Záráskor egy renitens mosómedvét vizes slaggal spricceltek le a fa tetején, hogy leimádkozzák onnan a ketrecébe.

Az Állatkertet 1912-ben – Fővárosi Állatkertté átnevezve – a főváros felújíttatta, újjáépíttette, tulajdonába vette. Ezután épült fel mindaz, amit ma is ismerünk, s ettől kezdve kulturális központ. Az Állatkertnek saját szimfonikus zenekara volt, amely rendszeresen szabadtéri koncertezett: klasszikusokat, Beethovent, Mozartot játszottak, nemritkán több ezres hallgatóságnak – első élő koncertközvetítését a Rádió az Állatkertből sugározta (amint azt az LGT-slágerből is tudjuk). A gyerekmatinékon híres színészek meséltek a gyerekeknek, szintén többezres közönség előtt.

Etnográfiai kiállítás az Állatkertben.jpg

A II. világháborúban aztán komoly károkat szenvedett az Állatkert is. El lehet mondani, hogy abból, amit a Városligetben a bombázások során leromboltak, szinte semmi nem épült újra, 1945-től fizikai állapotukat és üzemelésüket tekintve egyaránt csupán torzóként maradtak fenn a Liget intézményei. Lebombázták az Iparcsarnokot, a Gerbeaud-t, a Közlekedési Múzeum tornyait, melyeket újra akarnak építeni. Az Állatkertet nemcsak a bombázás pusztította, hanem az éhség is: vadásztak az állatokra, mivel a fővárosban nem volt mit enni, és az állatok közül is sokan éhen haltak. A világháború „hős” túlélői a vízilovak voltak. Szívósságuk mellet megvédte őket a termálvíz is, amely a Széchenyi Fürdőt is ellátta. Mindent együttvéve az Állatkert olyannyira elnéptelenedett, hogy az ipari kiállítást, a BNV-t 1946-ban az Állatkert területén rendezték meg.

 Már a kezdetekkor helyet kaptak a mutatványosok a Köröndön – akkoriban innen nyílt a Liget bejárata, innen indulva lehetett megközelíteni a három szigetet is. A fokozatos használatba vétellel, a parkosítási munkálatokkal párhuzamosan alakult ki a rendszer, hogy a város felőli oldal lett a felsőbb társadalmi rétegek, főképp az arisztokrácia szórakozó- és pihenőhelye, s a külső részre, a Vidámpark–Állatkert zónájában szórakozott a munkásosztály, a cselédek, katonák – és például Karinthy Frigyes vagy József Attila is néhanap. A későbbi Vidámpark területén épült meg az Angolpark, 1896-tól 10 éven át pedig az ős-Buda vára üzemelt; török negyed volt, minarettel, a régi Budát idéző épületekkel, mecsettel; ez szintén túlélte a Millennium végi lebontást.

A Vurstliban a kispénzűek szórakoztak. Hajnali négykor nyitott hétvégén, amely órán hétköznap ezek az emberek a műszakot kezdték.A Liget mindenki számára népszerű volt; a Stefánia korzón jelent meg, és vonult a versenylópályára az arisztokrácia a századfordulón, itt látogatta a teraszos vendéglőket a polgárság, a szegényebbek pedig a Vurstlit. Cirkuszból kettő is volt – egy elegáns, és egy olcsóbb a „plebsnek”.

A két háború közti évtizedekben számtalan kisebb színház működött a Városligetben, közülük több a Vurstli, illetve a Mutatványos-telep területén. Ezek, noha sem reklámot, sem kritikát nem sűrűn kaptak, fontos kultúrpolitikai missziót töltöttek be: olcsóságuknál fogva bevonzották azokat, akik a belvárosi kőszínházakba sosem juthattak el. Kispénzű iparossegédek és diákok, munkások, cselédlányok látogatták őket. A repertoáron főleg operettek, népszínművek, vaskosabb bohózatok, kabaréjelenetek, varieté jellegű műsorok szerepeltek. 2-3 színházépületben 10-15 színházi vállalkozás működött. A ligeti „színházcsinálók” többsége jól képzett, neves színházakban gyakorlatot szerzett szakember volt. A lelkes közönség zajos tapssal kísérte a humoros jeleneteket, dalokat. Az előadások szezonja a nyár volt, de ilyenkor napi 3-4 előadásra is becsalogatták a kikiáltók a közönséget. Három városligeti színház emelkedett ki a szokványos krajcáros műintézmények sorából. Feld Zsigmond igazgatta a Városligeti Színkört, bemutatta az Othellót, a Lear királyt, Ibsen Nóráját, a Hedda Gablert és a Bánk bánt. 1889-től csak magyar nyelvű darabokat játszottak itt. Az új korszak nyitó előadása Rákosi Jenő Este az Erdőben című darabja, Jókai Mór külön erre az alkalomra írt prológot, a darabban a főszerepet pedig maga Blaha Lujza játszotta. 1908-tól Budapesti Színház néven alakították át modern színházépületté, a komolyabb darabok helyét átvették az operettek és a bohózatok. A színvonal azonban továbbra is magas volt, olyan csillagok játszottak Feldnél, mint Kabos Gyula, Csortos Gyula, Somogyi Nusi vagy a fiatal Salamon Béla. 1935-ben Erdélyi Mihály vette át az igazgatást, a teltházat a szerződtetett vendégművészek garantálták, akik között ott találjuk a kor legnevesebb színpadi és filmes sztárjait. Az 1936-os év fellépőinek névsora így alakult: Latabár Árpád, Rózsahegyi Kálmán, Gózon Gyula, Dayka Margit, Gombaszögi Ella. A színház 1944-ig működött, 1951-ben lebontották.

városligeti színkör 1896_VU22.jpg

Galló György, a Műszínkör tulajdonosa eredetileg a Népszínház főgépésze, a színpadtechnika virtuóza volt: süllyesztőket, szélgépeket s egyéb színpadi illúziókeltő csodagépezeteket is használt. Gallóék kezdetben főleg népszínműveket és lazán fűzött jelenetekből álló műsort adtak. A nagy, 3 felvonásos operettek és vígjátékok csak az 1920-as években kerültek a repertoárra.  Kálmán Imre és Lehár nagyoperettjeit, Zilahy Lajos, Fényes Szabolcs és Eisemann Mihály műveit is játszották.

A Kis Színkörben tréfás jeleneteket, mutatványos és artista számokat szerepeltettek, szórakoztató átmenetet képezve a Vurstli-műfajok és a valódi színjátszás között. 1899-től Zöldi Márton vitte itt színre Offenbach és Suppé operettjeit és saját romantikus drámáit. 1904-től vezetője, Sziklay Kornél a kor ünnepelt színészének számított, játszott a Vígszínházban, a Magyar, illetve a Király Színházban is. Ő főleg egyfelvonásos bohózatokat, kabaréjeleneteket vitt színpadra. Sziklay 1919-ben meghalt, színháza még négy évadot élt Colosseum néven, majd ezt is lebontották. A Feszty-körkép új épületének alagsorában, a Mutatványos téren működött 1919-től a Magyar Színpad, 300-as férőhellyel. Egészen 1949-ig működött, a későbbiekben Jókai Színház lett a neve.

 A korcsolyapálya a város életének egyik központja, az 1860-as években alakult a Magyar Korcsolyaegylet. Ekkoriban a fiatal hölgyeknek nem volt illendő a sportolás, a lovaglás, de a korcsolyázás olyan testmozgási lehetőséget nyújtott, amit az arisztokrata hölgyek is űzhettek, a korcsolyázás továbbá az ismerkedés, a randevúzás pályájaként is funkcionált. A korcsolyapálya a korabeli party; a Ligetben nem szűnő muzsikaszó van, s nemcsak a korcsolyapályán, hanem az Állatkertben, a kiállításokon, zenepavilonokban, vendéglőkben is reggeltől estig élőzene szólt, később az Angolparkban élő jazzt hallgathattak a polgárok. A korcsolyapályán az 1870-es évektől bevezették a nagy korcsolyaünnepek, korcsolyabálok intézményét, farsangkor például beöltöztek az emberek, és történeteket adtak elő. Stróbl Alajos szobrász élethű jégházakat faragott, Mátyás király ötméteres szobrát is kifaragták jégből, majd kivilágítva ékesítette a parkot. Három jégpálya is működött: egy a „klasszikus” tavon, egy az Állatkerti-tavon, és egy locsolt-öntözött pályát is csináltak. Ez a sport az egyetlen, amely hosszú időre gyökeret vert a Ligetben, és máig élő és népszerű.

A könyvet gyorsan szétkapkodták, s a Városliget Egyesület oly színvonalasnak ítélte, hogy elkezdődtek a második kiadás munkálatai; az újabb kötet várhatóan 2015-ben kerül a boltokba.

 

Ezeket a cikkeket olvastad már?