Iszonyú látványos videó a Városliget felújításáról!

Kevest hallani mostanában a Liget Projektről, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne történne most a parkban semmi. Sőt, ellenkezőleg, szépen, csendben elképesztő ütemben zajlik a Liget felújítása, aminek tanúbizonyságaként egy elég látványos videót is közzétettek a munkálatokról.

Az elkészült új kutyás parkot már használhatják a Hermina út mellett

De mielőtt megnéznénk azt, érdemes áttekinteni, hogy mik is a Liget Projekt elemei, ehhez segítségül hívjuk a Városliget Zrt. közleményét:

A park megújításának első üteme a végéhez közeledik, míg a Néprajzi Múzeum és az Állatkert bővítéseként megvalósuló Pannon Park már jó ütemben épül. Történetének legnagyobb rekonstrukcióját követően a Szépművészeti Múzeum most októberben, a teljes körűen felújított Olof Palme Ház helyén létrejövő Millennium Háza pedig a jövő év közepén nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Az elmúlt hetekben elkezdődött a Dózsa György úti mélygarázs megvalósítása, amit rövidesen további beruházások megindítása követ: a Magyar Zene Háza építése még idén nyáron, az Új Nemzeti Galéria kivitelezése pedig az év második felében kezdődik el. Év végére elkészülnek az egykori Szabolcs utcai klinikák helyén megvalósuló Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épületei, befejeződik a komáromi Csillag erőd rekonstrukciója és bővítése, valamint az Olof Palme Ház műemléki restaurálása is. A parkfejlesztés első üteme is lezárul, a nyár végére megújul a Vakok kertje és létrejön egy korszerű, a környékbeli iskolák igényei szerint megépített sportközpont is.

És akkor a videó:

Címkék: Hír
3
https://lizse.blogstar.hu/./pages/lizse/contents/blog/55483/pics/lead_800x600.jpg
Hír
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Miklós válasza: Miklós bejegyzésére 2018-07-15 15:53:07
Még egy kérdés:
a Városliget Zrt. mikor csináltat már végre egy olyan videót, amely
NEM MADÁRTÁVLATBÓL,
HANEM EMBERI (150-160 cm-es) SZEMMAGASSÁGBÓL
mutatja a városligeti parkba beleerőszakolt Új Nemzeti Galéria, a Magyar Zene Háza, meg a Néprajzi Múzeum épületét?
Az a látvány biztosan "iszonyú" lenne...
Válaszolok
Miklós 2018-07-15 15:27:33
Megnéztem ezt az "iszonyú látványos videó"-t. Többek közt az látható benne,
hogy "NÉPRAJZI MÚZEUM 34.000 M2 ÚJ MÚZEUMI TÉR" (Ez nyilván a szintjeinek összesített területe).
Nos, az "iszonyú látványos videó" ezzel durván FÉLREVEZETI A NÉZŐIT.
Fürjes Balázs kormánybiztostól kölcsönvett kifejezéssel élve, "parasztvakítás" az egész.

Az állításomat "ligetbudapest(.reblog)" idézetekkel az alábbiakban bizonyítom.

ligetbudapest.reblog.hu,
(Kemecsi Lajos, igazgató az interjúban):
"Nem szokták hangsúlyozni, hogy KÉT ÉPÜLETBE FOG KÖLTÖZNI a Néprajzi Múzeum. Épül a SZABOLCS UTCÁBAN a raktárbázis, ODA KERÜL A GYŰJTEMÉNYEINK TÚLNYOMÓ RÉSZE. Az állományvédelem, a restaurálás és a raktározás szinte száz százalékig ott kap helyet. A földszinti részt ott is látogathatóvá szeretnénk tenni. Nagy méretű tárgyaink lesznek kiállítva ott, mint például a bödönhajó, a szekerek."

ligetbudapest.reblog.hu:
a városligeti új épületben "kiállítástechnikai szempontból ideális, ha nem egy külön elsötétítést igénylő térben, hanem a föld alatt alakítják ki a kiállító helyiségeket".

ligetbudapest.hu:
"2500 négyzetméternyi időszaki és 4500 négyzetméternyi állandó kiállítási tér" lesz az épületben.

ligetbudapest.reblog.hu:
"Az építési hely hossza 297 méter, ami valóban nagyobb mint a Parlament 270 méteres kiterjedése.
...A múzeumból csak a fordított kapu motívum két végén kiemelkedő rész látható, amelyek egyenként 75-75 méter hosszúságúak. Ezek legmagasabb pontja 22 méter."

Összefoglalva tehát:
A VÁROSLIGETI PARKBAN (merthogy az egykori parkoló a városligeti park része!!!) felhúznak egy 34.000 m2-es (harmincnégyezer négyzetméteres) összesített szintterületű új épületet, aminek legnagyobb magassága, a Műcsarnok felőli és az Ajtósi Dürer sor felőli oldalon is 22 (huszonkettő) méter.
"Néprajzi múzeum"-nak nevezik, PEDIG a néprajzi gyűjtemény túlnyomó része NEM IS ABBAN AZ ÉPÜLETBEN, hanem EGY SZABOLCS UTCAI ÉPÜLETEGYÜTTESBEN lesz.
Ami a 34.000 m2-es városligeti új épületben néprajzi múzeumi kiállítási terület lesz, az a föld alá tervezett 2.500+4.500=7.000 m2 (hétezer négyzetméter). Ez ugye, az épület összesített szintterületének 20,59%-a (húsz egész ötvenkilenc század százaléka), vagyis csupán kb. 1/5-öd (egy ötöd) része.
(Ez olyan, mintha egy nagy doboz aljára néhány kocka svájci csokit raknának, aztán a dobozt telenyomnák rózsaszín vattacukorral, és az egészet "svájci csokoládé"-ként akarnák eladni, magas áron.)

Mondjátok Lizsé, milyen alapon nevezhető ez a városligeti monstrum "néprajzi múzeum"-nak?
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-07-13 10:37:41
Minden tiszteletem a Liget építőinek, szépítőinek, sőt a cikk összeállítójának is, de - könyörgöm - felejtsük már el ezeket a hangzatos, ugyanakkor oda nem illő jelzőket, mint ami itt is szerepel:
"ISZONYÚAN LÁTVÁNYOS........"
Az iszonyú jelző elborzasztót, visszataszítót, nemkívánatosat jelent, ide semmiképpen nem illik.
Próbáljunk már meg egy polgári, nemzeti elkötelezettségű internetes felületen a magyaroknak magyarul, helyesen, szabatosan írni.
A hülyeséget hagyjuk meg a liberálbolsevik idiótáknak !!!
Sajnos az itt megjelentetett szóösszetétel kifejezetten rossz példa, és pont olyan oltári nagy marhaság, mint például a "borzasztóan szép" nő !
Sajnálom.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?