Blogolj!

Ilyen lett a Millennium Háza a Ligetben - Budapestnek új büszkesége van

Elkészült a Liget Projekt legújabb, amit meg is mutattak a sajtónak és hát.. a végeredmény valami olyan elképesztően csodálatos lett, hogy Horváth Csaba gondosan szedett szemöldöke is kiburjánzott. Hogy mikor csodálhatja meg a nagyközönség? Október 26-án interaktív kiállítással, századfordulós hangulatú kávéházzal, eredeti pompájában nyílik meg a Liget egyik legrégebbi épülete.

Komolyan vakargatnia kell az embernek a fejét, ha most hirtelen szebb épületet akarna keresni Budapesten. Közel 5000 (!) darab Zsolnay kerámiát restauráltak csak a homlokzaton, ilyen összetett és értékes díszitettségű épületünk nagyon kevés van. És ezt ugye hagyta lerohadni Demszky és csapata, de nem csoda, hogy nem hallottuk Karácsonyt sem ágálni ezen rekonstrukció ellen. Nem véletlenül hangsúlyozza a Zrt. közleménye, hogy itt nagyon komoly értékmentésről van szó, tényleg ez a legjobb kifejezés rá, hiszen mident az eredeti terveknek megfelelően állítottak helyre. 

Szerencsére nem álltak meg a külsőségeknél, a belbecsre is nagy fókuszt helyeztek. Helyreálltak az eredeti terek, elbontották az utolóagosan beépített plusz szintet, üvegtetőt kapott. Az egyik szárny a kiállítótéré, ahol a Városliget századfordulós aranykorát bemutató tárlat nyílik majd. Ez túlzás nélkül mondható, hogy a gyerekek kedvence lesz, tableteken keresztül nyomogathatják végig magukat az ikonus történelmi eseményeken, megnézhetik Ferenc Jószef földalatti vasúti kocsiját és szelfizhetnek Gábriel arkangyallal is.

A másik szárnyban egy Zsolnay díszítésekkel tarkított kávézó nyílt, terasszal, nem nehéz elképzelni itt hangulatos családi délutánokat kávét szürcsölgetve és csodálva az újdonságokat.

Az épület bejárata visszakerült az eredeti, Zichy sétány felé mutató oldalára, ami elé egy fantasztikus Rózsakertet varázsoltak. 1.500 rózsatövet ültettek el a kertészek, aminek köszönhetően körülbelül 1.500x lett hangulatosabb a terület. A kert központi része egy Zsolnay gyár által épített díszkút, ami szerencsére nem a József Nádor téri vonalat hozza, finom, izléses alkotás lett.

Egészen fantasztikus hely lett tehát a Liget egyik legelhanyagoltabb részéből, ahol fájdalmasan vesztegelt ez a csodálatos épület, hogy az idő vasfogai szépen, lassan lerágják ról a húst. Szerencsére ez nem történt meg, bármennyire is ágáltak ellen a féltékeny krampuszok.

Hogy semmilyen újdonság ne maradjon ki, az alábbiakban hiánytalanul becsatoljuk a Zrt. közleményét, amiben a fejlesztés minden csínyját-bínyját felsorolják. Október végén tehát irány a Millennium Háza!

A Liget Budapest Projekt keretében befejeződött az egykori Olof Palme Ház, a Városliget egyik legrégebbi és legimpozánsabb épületének műemléki rekonstrukciója. A régi pompájában felújított épület Millennium Házaként, az őszi tanítási szünet első napján, október 26-án megnyitja kapuit a látogatók előtt - jelentette be Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa. Az épületben egy, a Városliget aranykorát bemutató interaktív kiállítás, valamint egy századfordulós hangulatú, Zsolnay kerámiákkal díszített kávéház várja a látogatókat. A több mint 130 éves épület főbejárata elé a park tájépítészeti megújításának részeként egy 1500 tőből álló rózsakertet is kialakítottak, melynek központi eleme egy új, az épület gazdag homlokzati díszítésével harmonizáló Zsolnay szökőkút.

 

A Városliget átfogó megújításának köszönhetően befejeződött a több mint 130 éves, az elmúlt évtizedekben egyre leromlottabb állapotba került egykori Olof Palme Ház teljes körű, mintegy két évig tartó megújítása. A Millennium Háza néven újjászülető intézmény jelképe a Liget Budapest projekt alapvető célkitűzésének: a régi értékek megőrzésének és egyben legkorszerűbb módon történő megújításának – hangsúlyozta Baán László. A cél az volt, hogy a Millennium Háza megtalálja a helyét a jövő Ligetében, és ne csupán a múlt fényét újra megidéző egyik ékköve, de élő, tartalmas, látogatott tere is legyen a Városligetben létrejövő új kulturális negyednek - tette hozzá a miniszteri biztos. 

Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy hosszú évtizedek után végre méltó állapotban és méltó funkcióval kapja vissza a közönség a sokáig elhanyagolt állapotban lévő, üresen álló épületet. Október 26-tól eredeti pompájában nyílik meg a látogatók előtt a Városliget egyik legszebb épülete, a Millennium Háza. A homlokzaton több tucat restaurátor munkája nyomán újultak meg a gazdag Zsolnay díszítések, a belsőépítészeti kialakítás során pedig elbontották az utólagos toldásokat, így visszaállítva az eredeti térszerkezetet. Elkészült az új tetőzet is, mely az épület két szárnya fölött hatalmas üvegfelületeket kapott, így természetes fény is bevilágítja a belső tereket. Az épület főbejárata visszakerült az eredeti, Hermina út felé néző oldalra. 

Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató helyettese elmondta: “Szerethető és időtálló épületeket akartak építeni elődeink, gondolva az utánuk jövő nemzedékekre is. Úgy vélem, a Millennium Háza mindezt képviseli, egyszerre példa az igényességre, a szerethetőségre, a maradandóságra és a gondoskodásra is.” 

Petri Lukács Ádám, a Millennium Házában megvalósult kiállítás kurátora elmondta, hogy ez az elsősorban a fiatal korosztályokra fókuszáló tárlat a gyerekbarát Liget újabb állomása is, hiszen az iskolások számára vonzó platformokon mutatja be a Liget megszületését, történetének legfontosabb mozzanatait, jellegzetes épületeit, a 19. és 20. század fordulójának korát meghaladó megoldásait. 

Gyorgyevics Benedek vezérigazgató kiemelte, hogy 2019 az átadások éve a Városligetben, hiszen idén a Liget Budapest Projektnek több eleme is elkészül. Nyáron már átadták az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épületét, idén ősszel pedig a Millennium Háza és a hozzá kapcsolódó Rózsakert mellett a családok az ország egyik legnagyobb és legkomplexebb játszóterét, a városligeti új Nagyjátszóteret is birtokba vehetik és elkészült a Komáromi Csillagerőd tejes körűen megújított épülete is. 

Baán László miniszteri biztos továbbá elmondta, hogy a Liget Budapest Projektnek köszönhetően épített örökségünk számos kiemelkedő elemének mentése, megújítása valósulhatott meg. A Szépművészeti Múzeum történetének legátfogóbb rekonstrukcióját követően újra régi pompájában látható a második világháborúban megsérült, s így több mint 70 évig lezárt Román Csarnok, melynek megújítása az elmúlt évek egyik legnagyobb szabású restaurálási projektje volt. Hosszú évtizedek hányattatása után újra eredeti állapotában láthatja a nagyközönség a Városliget egyik legszebb és legrégibb épületét is, hiszen befejeződött a több mint 130 éves egykori Olof Palme ház műemléki rekonstrukciója, s ezzel a századforduló egyik legértékesebb hazai neoreneszánsz építészeti mementóját sikerült megmenteni. Mindezek mellett a komáromi Csillagerőd felújításával szintén egy fontos és különleges történeti épületrendszer nyerte vissza eredeti megjelenését, amely a Szépművészeti Múzeum szobormásolati gyűjteményének jövő tavaszi megnyitásával ráadásul egy új, izgalmas kulturális funkcióval gazdagodik.    

A Zsolnay restaurálásokról

Az épületet megújításának előkészítési fázisában minden részletre kiterjedő restaurátori terv készült annak érdekében, hogy a ház homlokzatának patinás, színes-mázas díszítéseit az eredeti, több mint 130 éves állapotoknak megfelelően állítsák helyre. A munkálatok egyik legfontosabb vezérelve volt, hogy a díszítő elemeket lehetőség szerint ne mozgassák, hanem az eredeti helyükön restaurálják. A helyszínen mintegy 2000 elemet újítottak fel, míg külső restaurátor műhelyben további összesen 2500 kerámiát állítottak helyre. A sérült, illetve leesett, hiányzó elemeket – összesen több mint 2000 darabot - az épületről fennmaradt korabeli felvételek, illetve a Zsolnay mintakönyvek alapján sikerült az eredeti gyártási technológia alkalmazásával pótolni. Az épület homlokzatának tisztítását a különböző anyagtípusok figyelembevételével, nagy körültekintéssel végezték el. A városligeti épületen keverednek a reneszánsz motívumok és a középkori templomokat idéző faunfejek, de egyiptomi és görög nőalakokat, valamint perzsa szárnyas oroszlánokat is felfedezhetünk a gazdagon díszített homlokzaton. A növényi indák, sárkányos virágvázák és szárnyas oroszlánok között többször is feltűnik a három nagy reneszánsz művész-géniusz, Leonardo, Raffaello és Michelangelo arcképe is. Több tucat restaurátor kétéves munkájának köszönhetően a ház hosszú évtizedek után végre eredeti értékéhez méltó gondoskodást kapott, visszanyerte eredeti külsejét, és így ismételten a főváros egyik legkülönlegesebben díszített épületeként várja majd a látogatókat.

A kiállításról

Az 1250 négyzetméter alapterületű épület kulturális közösségi térként újul meg: interaktív kiállítótérrel, mélyföldszintjén pedig egy kisebb előadóteremmel, mely elsősorban múzeumpedagógia foglalkozások helyszíne lesz. A Millennium Háza a Városliget történetének jeles eseményeire fókuszáló kiállítással nyitja meg kapuját. A látogatóbarát prezentációk és kiállítási elemek interaktív élményállomásokkal, mobil térbeli állomásokkal és a digitális technológia legújabb eszközrendszerével invitálják időutazásra az érdeklődőket. A tárlatot előzetes bejelentkezés után egyórás, vezetetett turnusokban lehet megtekinteni. A kiállítási tér mellett az épületben helyet kap egy, a századforduló hangulatát megidéző, Zsolnay kerámiákkal díszített kávéház is.

A Rózsakertről

A Millennium Háza környezetének kertészeti megújítása is megvalósult, melynek során egy, a Városligetben egyedülálló rózsakertet is telepítettek az épület bejáratához: számos rózsafaj változatos színű és mintázatú virágai keltik életre Budapest aranykorának hangulatát. A tájépítészek az épület karakteréhez illeszkedően tervezték meg az 1500 tő rózsa alkotta Rózsakertet, amely így egyben a Millennium Háza előkertje is lesz. A gondosan megtervezett Rózsakert látogatói egy kis ízelítőt kaphatnak az új, úgynevezett „modern rózsafajtákból”, láthatnak néhány régi, de még ma is kedvelt fajtát a XVII-XVIII. századból, megismerhetik a félárnyékot tűrőket és a napon díszítőket, s találnak a rózsákkal jól társítható évelő virágokat is. A kiültetett fajták mellett jeltáblán lesz megtalálható a fajta neve, nemesítője, növekedési típusa, és a nemesítés éve. Padok, színes növénykiültetések tarkítják a területet, hogy az ide érkezők nyugodt környezetre leljenek: virágokkal, szökőkúttal, beszélgetésre és elcsendesedésre is alkalmas helyekkel. A kert központi része egy új Zsolnay-díszkút, mellette változatos színű és virágformájú bevezető és szegélyező ágyásokkal.

1
https://lizse.blogstar.hu/./pages/lizse/contents/blog/84138/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-10-03 16:59:10
Komolyan mondom, hiányérzetem van. A cikk megjelenése óta eltelt két egész nap, és az LMP nevezetű dinnyepárt (kívül zöld, belül vörös) ügyeletes hülyéje, hazánk legnagyobb szagértője (nem elírás !!!!), a "miklóska okoskatörp" még nem szólt be, nem ekézte, és nem ócsárolta a most elkészült Millennium Házát.
Pedig minden józan gondolkodású (tehát nem "hótkommunista") magyar ember úgy várja már a szokásos hozzáröfögéseit, hogy csak, na !!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?