Blogolj!

Mennyire fasza gyerek Karácsony Gergely?

Persze, a kérdés költői, eddigi tevékenysége alapján inkább hideg vízben ázó férfi nemiszerv jut az ember eszébe a frissen megválasztott városvezetőről, de ím, a sors a kezébe adta a lehetőséget, hogy bebizonyítsa, mégiscsak van vér az ő pucájában is. A jó Karácsonyunk ugyanis teleszájjal telenyilatkozta a liberális sajtót, hogy ő bizony úgy leállítja a Liget projektet, úgy hogy minden budapesti fideszes ereiben meghűl a majd a kipcsak vér.

Karácsony és a ligetvédők

Rögzítsük hamar, Karácsonynak semmilyen jogi lehetősége nincs, hogy befékezze a Városliget megújítását, az ugyanis az állami fejlesztés. Karigeri befenyegette a projektet, hogy majd a Városligeti Építési Szabályzat módosításával elejét veszi, hogy ne adjanak ki építési engedélyt a tervezett épületekre. Annak ellenére, hogy zuglói polgármesterként regnált szegény, halvány fogalma sincs arról, hogy a kerülete mellett  már épül a Néprajzi Múzeum,  a Magyar Zene Háza és a mélygarázs (és rögzítsük: betonon, illetve lebontott, romos épületek helyén, nem pedig a zöld helyett), a Pecsa helyén épülő Új Nemzeti Galéria, az újjáépülő Közlekedési Múzeum és a szintén a Dózsa György úti parkoló betonján épülő Városligeti Színház pedig érvényes építési engedéllyel rendelkezik. Ennyikeh, ahogy mondani szokták, oszoljanak, nincs itt semmiféle látnivaló.

A Liget projekt egyetlen elemét tudná Karigeri leállítani, az pedig a Ligetvédők által szintén támadott állatkerti Biodóm építése. Az állatkert ugyanis fővárosi intézmény, ha valahol, ott van jogi lehetőség befékezni. Ha emberünk következetes és bátor, akkor holnap Persányi igazgató úrral közösen bejelentik, hogy vége a beruházásnak, pusztuljon a Liget projekt, az építkezés leáll, jöjjenek a dózerek, bontsák a sokat támadott, favágással járó, az UNESCO által is kifogásolt épületet, ültessenek a  helyére erdőt, angyali zene, fanfárok stb..

Rövidesen kiderül, hogy mindenki Gergője gyáva, hülye, vagy esetleg mindkettő…

1
https://lizse.blogstar.hu/./pages/lizse/contents/blog/84633/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-10-17 09:23:10
Ez a karácsonyfadísz - mint minden agyament, aberrált liberálbolsevik - napi rendszerességgel összehord mindenféle ökörséget.
Csak mondom: hogyha bármikor a LIGET közelébe merészel menni, aznap sz@rt utoljára ez a tehetségtelen, nyámnyila bájgúnár !!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?