Blogolj!

Hírek

Tovább

Tervek

Tovább

Interjúk

Tovább

Érvek helyett magányos magamutogatás

 

Városliget Város Vár címmel a Magyar Urbanisztikai Társaság tegnap délután, kora este meghívott előadók segítségével igyekezett több szakma szemüvegén keresztül érdemi vitát folytatni a Városliget jövőjéről. Ha nincs ott az LMP-ből asszonyverés gyanúja miatt kizárt, most éppen Civil Zuglós Várnai László, akkor talán el is érték volna céljukta. De ott volt. (Erről picit később).

A FUGA apró kiállító termét hamar megtöltötték vendégek, jórészt ifjú egyetemisták és az építész szakma képviseltette magát, akiket a kíváncsiság mellett az igényelhető 1,5 kreditpont is a rendezvényre vonzott.

Körmendy Imre elnök bevezetője után rövid 10-15 perces előadások következtek, amelyek igyekeztek más és más szakterület felől körüljárni a témát. Voltak érdekes információk a Városliget történetéről is, de a több mint két és fél órás időtartam alatt lényegében a korábbi kritikákat ismételték el a hozzászólók.

IMG_7711.jpg

Az előadók részéről a Liget Budapest Projekt ellen elhangzott leggyakoribb érv – a vélt csökkenő zöld felületek mellett - az volt, hogy miért kell egy helyre koncentrálni ennyi múzeumot, és miért nem Budapest jórészt peremvidékén fekvő elhanyagolt, használaton kívüli épületeiben, tereiben kerülnek szétszórásra, úgynevezett barnamezős beruházásként. Nem vitatva az előadók szakértelmét, de talán ideje lenne a szakmának túllendülnie ezen a kérdésen. Egyrészt egyáltalán nincs semmi garancia arra, hogy a múzeumok decentralizált elhelyezése valóban képes újra életet lehelni egy környékbe (lásd Nemzeti Színház), másrészt számos nemzetközi példa mutatja, hogy a múzeumok koncentrált elhelyezése igenis működőképes lehet, meghatározva a város arculatát. Itt érdemes megjegyezni, hogy ehhez a múzeumok jelenlegi gyűjteményeit át kell gondolni, hogy hosszú távon is képesek legyenek fenntartani az érdeklődést.

El kell fogadni, hogy a helyszín adott és inkább arról kell(ene) beszélgetni, hogyan tudjuk a kulturális célokra emberemlékezet óta nem látott forrásokat úgy elkölteni, hogy a liget visszanyerje közparki funkcióit szimbiózist alkotva a körülötte létrejövő múzeumokkal. Erre igyekezett választ adni Albrecht Ute prezentációja, aki a fővárosi képviseletében bemutatta a készülő városligeti szabályozás sarokpontjait megerősítve, hogy a zöld felületek aránya a korábbi 61 százalékról 65 –re  (valós zöld felületről van szó, nem épület felszínről), míg a beépíthetőség 7 százalékban maximalizálódik. Többször elmondta, hogy minden ágáló megértse: a beruházás meg fogja őrizni a liget növényvilágát, különös tekintettel az itt elhelyezkedő ősfákra. Egyedüli kivétel a Nemzeti Galéria helyszíne, amely a PECSA helyét foglalja majd el, itt le kell majd csípni egy picit a zöld felületből.

IMG_7733.jpg

Az rendezvényt a kritikus, de kulturált hangnemű előadások jellemezték, egészen a végéig, amikor is Várnai László zuglói önkormányzati képviselő égve a tettvágytól belekezdett politikai performanszába, és aláíró íveket osztott a Városliget megmentéséért. Egészen kínos és méltatlan jelenet volt, a szervezők is szóvá tették, hogy nem ez volt a rendezvény célja. Ráadásul ezzel az amúgy legitim érvekkel érkező, párbeszédben reménykedő előadókat hiteltelenítette el. Nehéz elhinni neki, hogy a budapestiek (zuglóiak) érdekeit képviseli. Sokkal inkább tetszett a magamutogató fontoskodása saját politikai pecsenye sütögetésének.

Azért bízunk abban, hogy a június 12–én folytatódó partneri egyeztetés segíti a feszkók enyhítését. A Főváros részéről mindenesetre érzékelhető a szándék, a megfontolandó kritikákat már be is építettek a koncepcióba.

Tényleg, most komolyan: miért akkora baj, hogy egy kultúrváros jön létre a városban? Kevesebbek, vagy többek leszünk-e általa?

Szerintem…

Hátha erre is választ kapunk nemsokára.

 

IMG_7738.jpg

IMG_7725.jpg

IMG_7716.jpg

IMG_7740.jpg

Fotó: Bono

 

Zöldülünk!

 

Habár a Kúria devizahiteles döntése üdvözlendő és nagyszerű hír, nem szabad, hogy elhomályosítsa a nap másik jó hírét, a Baán és Tarlós által jegyzett Városligeti Építési Szabályzat tervezete rögzítené, hogy a jelenlegi 60 százalékról 65 százalékra nő majd a városligeti park zöldfelülete.

Idézet a közleményből: 

"A most elkészült szabályzat tervezete előírja a meglévő faállomány fokozott védelmét, továbbá a zöldterület folyamatos rehabilitációját. A tervezetben szerepel még a Városligeti-tó vízfelületének helyreállítása, úgy, hogy a Vajdahunyad Vára újra körbecsónakázható legyen. A szabályzat előírja a park forgalmi és környezeti terhelésének csökkentését is, a Kós Károly sétányon áthaladó gépjárműforgalom megszüntetésének lehetőségével és a Ligeten belüli parkolás megszüntetésével. Ez utóbbit a park szélein és a volt Vidámpark szélén építendő parkolóház és mélygarázsok váltják majd ki."   "A Városligetben az új épületek létrehozása és a zöldterület fejlesztése egyszerre valósul majd meg. A Liget Budapest Projekt keretében felépülő öt új épület a park szélein, illetve a Ligetben található, de lebontásra ítélt építmények helyén épül fel, megóvva a park zöldfelületét. A Néprajzi Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum, valamint a FotóMúzeum Budapest az Ötvenhatosok terén, a Magyar Zene Háza a lebontásra kerülő volt Hungexpo-irodák helyén, míg az Új Nemzeti Galéria  - a mostani szabályozási tervnek megfelelően - nagyrészt a lebontandó Petőfi Csarnok helyén épül majd fel." Végre eltűnik a rengeteg autó mellett a már új korában is ocsmány, de mára vállalhatatlanul lepusztult PECSA. Számomra már ezért az egy dologért is megéri a Liget Budapest projekt, hát még, hogy régi álmomat megvalósítva a Vajdahunyad várát körbecsónakázhatom a családdal. Remélem, hogy mire sor kerül a megvalósításra nem fogy el a lendület, és nem járunk úgy mint ez előző vezetés alatt a kormányzati negyeddel. Fontos eleme a mai közleménynek, hogy partnerségi egyeztetés keretében lehetséges észrevetéleket, javaslatokat tenni. Arra bíztatok mindenkit, hogy éljenek a lehetőséggel. Kapcsolódó linkek: Közlemény Tájékoztató a Városligeti Építési Szabályzat tervezetének egyeztető tárgyalásáról Tájékoztató a Városligeti Építési Szabályzat készítéséről

Nézzünk már körül!

 

Az addig rendben van, hogy politikai indíttatású viták kereszttüzébe került a Liget Budapest projekt, mert van-e olyan dolog, ügy ma Magyarországon, amibe ne kavarnák bele a politikát? Gyanítom, még a Túró Rudi ízesítése sem mentes ettől. Figyelünk majd erre is, persze, de nekünk most még más a fontos.

A Liget. Vagy molnárferenciesen: a lizsé. A lizsé, amelynek állapotáról szombaton készítettünk fotókat. Így néz most ki. Miközben megy a hápogás a zöldfelületek megmentéséről, meg a futballpályák örökbe fogadásáról, addig a lázas Ligetmentők senkitől sem zavartatva dobják el a csikket, a sörös dobozokat, olyanokkal karöltve, akik nem lázas Ligetmentők. A politika tán itt közbe léphetne, hiszen a Hassay Zsófia vezette Terézváros, vagy a Vattamány Zsolt-féle Erzsébetváros, nem beszélve Papcsák Zuglójáról mind-mind érintett. Nem kellene sok minden, csak közmunkások átcsoportosítása. A szellemet hagyják nyugodtan a Kovács Balázs irányította Liget Köztársaság Szövetségre, vagy éppen a múzeumi negyedet gardírozó Baán Lászlóra. Pusztán annyit tegyenek, ami a dolguk: vigyázzanak a rendre, tisztaságra.

 

El is megyek, tán nemsokára,

Hír-név, dicsőség nem maraszt;

Tudom, mit ér fagyos sugára,

Itt is megtanulhattam azt:

Nyerd bár világi életedben

Ég s föld minden koszoruit:

Neved csak az, mit e ligetben

Egy sirkő rád olvas: Fuit.

 

 A Városliget legrégebbi és talán legtitokzatosabb emléke egy sír. Toporczi Horváth Jakab nyugszik itt, egy ügyvéd, aki Martinovics Ignácékat védte a jakobinusok elleni perben. Hogy sírhantja a mai Városliget lármájában a gondtalan mulatozók vagy a magányos sétálók lelkében sokszor idézte fel a mementót, egyik legmélyebb érzésű költőnk, Arany János verse is példázza, aki „Ének a Pesti Ligetben” című 1877-ben írott költeményét a fenti versszakkal zárta be.

Horváth végrendeletében vagyonát jótékony célokra ajánlotta, s 700 forintot hagyott Pest városára azzal a kikötéssel, hogy az Ökördűlő belsejében temettessék el, sírhelyét Fuit feliratú sírkővel jelöljék meg. A síremléket 1928-ban a székesfőváros tanácsa rendbe hozatta, kiegészítve egy rövid magyarázó szöveggel: „Egy 1809-ben elhunyt és magát megnevezni nem akaró pesti ügyvéd sírja, ki végrendeletében Pest városának hagyományt juttatott azzal a kéréssel, hogy a Városligetben temessék el és sírkövére csupán egy szót véssenek. Fuit – Volt”

Bár a nemes gesztus némi tévedést is hordozott magában, hiszen Horváth ügyvéd úr 1806 decemberében halálozott el. Na, ezt a 700 forintot tarthatnák most tiszteletben az említett pesti politikusok. Renddel, tisztasággal. Lesz majd felfordulás úgyis, amikor elkezdődik a hatalmas építkezés. De addig is!

IMG_7658.JPG

A lizsé mindannyiunké. A lizsét szeretni, használni és élvezni kell. Lehet örülni a Balettintézet – immáron sokadik – eladásának, vagy éppenséggel a Virágzó Zugló öndicsőítő részsikereinek, netán a tűzfalak szellemes hasznosításának, de ez mind-mind csak provinciális érdekek mentén halad.

A Lizsében azonban mindhárom kerület elég rendesen érintett. Mert az ott lakók gyerekei nem tűzfalakat festenek, nem a Bosnyák téren piacoznak, de még csak nem is költöznek be a portugálból arabbá lett leendő szálloda tulajdonosok lakosztályaiba. Nem. Csak, ha idejük engedi, akkor családjaikkal, vagy magukban kimennek a Ligetbe. Játszani, beszélgetni, kutyázni. A kerületi önkormányzatoknak – Fővárossal egyetemben – meg az a dolguk, hogy ezt kulturált körülmények között tehessék. Mert – végtére is – a polgáraik mesterei. És ezt tegyék fel honlapjaikra, szervezzenek Liget-tisztító, rendrakó versenyt, teremtsenek jó érzetet a köznek.

A mi dolgunk meg az, hogy kíméletlenül figyeljük a Lizsé tervezett változásait. Itt-ott-amott. Mint például az építészfórum oldalán felhívás,

forum.jpg

csak éppenséggel az az egyszerű információ nem, hogy mindezek dacára 500 pályamű érkezett itthonról és külföldről a nemzetközi tervpályázatra.

Ennek követése és értékelése a bloggerek dolga. A politika meg szervezze addig a takarítást…

És akkor lesz egy szép, kulturált, hasznos, és értékteremtő Lizsé. A politikusok meg büszkén vagdoshatják a szalagot, vagy csak leülhetnek egy terézvárosi gyerek díszítette, tiszta padra. Nagy szó ez is, manapság.

 

foto: Bono

Ezeket a cikkeket olvastad már?